Öt év kihagyás után ismét hozzáláttam, hogy listába szedjem azokat a könyveket, amelyekkel a vizualitást előtérbe helyező szempontok alapján is érdemes számot vetni. Hallomások, ajánlások, valamint a korábbi toplistáimhoz végzett kutatások alapján tájékozódtam, és nagyon fellelkesültem, amikor világossá vált, hogy 2020 és 2025 között milyen sokat változott a mezőny.
Megkerülhetetlen lett például a silent book műfaja, hiszen már Magyarországon is sokan vállalkoznak olyan kiadványok megalkotására és kiadására, amelyek szöveges elemek nélkül igyekeznek kreatív munkára bírni az olvasót. Sőt, mintha a képregényes gondolkodásmód is elterjedtebb volna. Ezek persze szubjektív észrevételek, hiszen
a listára csakis olyan kötetekből válogattam, amelyekkel az utóbbi hetekben elmélyülten tudtam foglalkozni.
A hozzáféréssel és az időbeosztással kapcsolatos nehézségek miatt sajnos nem olvashattam el mindent, ami releváns, így nem adhattam teret például a Symposion Kiadónál megjelent fotókönyveknek (Zagyvai Sári: aiOTYPE; Eva Szombat: Echo in Delirium) vagy a Gutenberg Kiadó egyes kiadványainak (László Noémi: A mi iskolánk [illusztrálta: Hatházi Rebeka]) sem, pedig ezek jó eséllyel szerepelhetnének egy ehhez hasonló cikkben. Mindenesetre próbáltam a tőlem telhető legnagyobb merítéssel dolgozni, hogy olyan munkákra hívhassam fel a figyelmet, amelyek igazán érzékivé teszik az olvasás tapasztalatát.
10. Áfra János: Kitakart anyám, Kalligram Kiadó
Legutóbbi toplistám élén Áfra János költő és Szegedi-Varga Zsuzsanna képzőművész közös, Termékeny félreértés / Productive Misreadings című kétnyelvű, két irányból olvasható munkája állt, amely innovatívan csatlakozik a szöveges elemekkel dolgozó képzőművészet és a vizuális költészet hagyományaihoz. Akkoriban már barátságban voltam a költővel, de mérlegelve a könyv teljesítményét, arra a belátásra jutottam, mint most:
egy kötet se maradjon ki az összeállításból csak azért, mert ismerem az egyik szerzőjét.
A Kitakart anyám az Áfra család fotóarchívumából dolgozó képzőművészek alkotásaival, illetve az alkotásaik versekkel létesített párbeszédével került fel a listára. A borítón Balogh Kristóf József festménye, a belívekben Imreh Sándor Menetmen 26 grafitrajza látható, a grafikai kivitelezésért pedig Hrapka Tibort illeti elismerés. Hogy a fotográfiai szakismereteknek megkülönböztető szerepe lehet az értelmezésben, azt a fotós terminológiából válogató cikluscímek mellett a könyv terében látható vizuális munkák is sejtetik, például a negatívok hatását keltő fényábrázolásukkal.
Erre azért fontos kitérni, mert bár a művészeti szakíróként is ismert Áfra önálló köteteiben rendre hivatkozik azokra a műalkotásokra, amelyek egy-egy költeményét ihlették, a Kitakart anyám képanyaga, kiváltképp Menetmen rajzai, nemcsak szerzői inspirációként vesznek részt az anya és a gyermekkor előhívásban. A több költészeti műfaj kódját is mozgósító feldolgozó folyamat részeivé válnak, sőt az aprólékosan kidolgozott és vázlatosan hagyott részek egymásmellettiségével
szemléltetik az emlékezés és a rögzítés felülírhatatlan részlegességét is.
A kötethez készült képekből a debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtár nagy előadójában tekinthettek meg egy bővebb adagot az érdeklődők, a rajzok mellett több Balogh-festmény is helyet kapott ezen a Debreceni Ünnepi Könyvhét keretében nyílt, könyvbemutatóval egybekötött tárlaton. A Kitakart anyám címet viselő rajz- és festménysorozatról Valastyán Tamás megnyitószövegében olvashatnak hosszabban.
9. A Forum Könyvkiadó Intézet kiadványai
A vajdasági Forum hosszú évtizedek óta kreatív teret biztosít az illusztrátoroknak, és nem csak a gyerekirodalmi kiadványaival ápolja ezt a szép hagyományt. Bár a könyvtervezés tekintetében jellemzően konvencionális megoldásokat követ, hiszen ritkán lép túl a szövegek és a képek szimpla egymásmellettiségén, az intézménnyel kapcsolatban álló művészek általában nem elégednek meg a szokásos út bejárásával, a szöveges tartalom képi nyelvre történő átfordításával.
Felismerik és kihasználják az irodalmi művek interpretációs sokszínűségét,
hogy önállóan is értelmezhető, önjogukon is érvényes alkotásokat hozzanak létre a szövegek terében. Itt sajnos nem áll módomban felsorolni mindenkit, viszont arra megragadhatom az alkalmat, hogy két olyan könyvsorozatra is felhívjam a figyelmet, amelyet fontosnak érzek a könyvtárgyas lista szempontjain innen és túl. Elsőként a Rajsli Emese szerkesztésével irányított traN(S)zakció című műfordítás-sorozatot említem, amely célkitűzései szerint a kortárs délszláv irodalmat ismerteti meg a magyar olvasóközönséggel.
2025-ben jelent meg Oravec Krisztina fordításában Katarina Mitrović versesregénye, a Nincs minden háznak udvara, amelynek horizontját Monyov Glória szokatlan, Sólya Bálint közreműködésével készített fotós, ívközi illusztrációi mélyítik el. Jelentős továbbá a Faragó Kornélia által szerkesztett többnyelvű Képzőművészeti kismonográfiák sorozat, amely 2025-ben a posztmodern expresszionistaként is emlegetett Siflis András munkásságát bemutató kötettel bővült, és Juhász G. Tamásnak köszönhetően sok műalkotás igényes reprodukciója is megtekinthető benne.
Érdemes kutakodni a Forum korábbi megjelenései között is,
személyes kedvencem a szintén Faragó Kornélia által szerkesztett 2023-as Alak a térben, amely az irtóztató esztétikáját kidolgozó Benes József befogadástörténetére és munkásságára ad rálátást.
8. Szabó Imola Julianna: Szimona és Zsabka, Cser Kiadó
Számomra ez a legszemélyesebb tétel a listán, ugyanis én tehettem eleget a címben megnevezett erdei „tündér” és a vaddisznó varázslatos barátságáról is szóló kötet szövegszerkesztési kívánalmainak. Szabó Imola Julianna könyvét azért bátorkodom szerepeltetni, mert
a sokoldalú alkotó tőlem függetlenül dolgozott ezen a formákban és búvóhelyekben gazdag, egyedi látványvilágon,
sőt, ő a könyv tördelője, illetve tervezője is. Rajzolás közben nem tévesztette szem elől a közép-európai Jane Goodallként emlegetett, sokak által boszorkánynak csúfolt Simona Kossak alakját, ám a növényi ornamentika és a természetből vett minták segítségével elsődlegesen azt az életteret kívánta felmutatni, amelyet az aktivistaként is ismert tudós szinte egész életében védeni igyekezett: az erdőt.
A vizuálisan is követhető cselekmény kiindulópontja a civilizáció megállíthatatlan terjeszkedésével függ össze: a sokasodó közlekedési útvonalak felborítják az erdei idillt, a vonatszörnyek szétrombolják a nyugalmat, hiszen korábban nem ismert, halálos veszélyeket jelentenek.
A krízishelyzetet Szabó többek között más-más formakultúrájú rétegek egymásra helyezésével és krikszkrakszokkal is érzékelteti,
hogy a befogadó a vegyes technikával készített képek közvetítésében is átélhesse a rend felbomlásának és helyreállításának folyamatát.
7. Miklya Zsolt: Nagyobb az óriásnál, illusztrálta Miklya Emese, Pagony Kiadó
Nagyotmondásoktól tartózkodó, aprólékosan kidolgozott, gondolatgazdag műveit Miklya Zsolt ritkán publikálja folyóiratokban és még ritkábban jelentkezik új verseskötettel, 2025-ben viszont két gyerekverskönyvvel is megtörte a csendet. A Koinónia Kiadónál Napszellő, holdpaplan címmel jelentek meg zsoltárparafrázisai, azok a „bújócskazsoltárok”, amelyekben a gyerekirodalom felől tett kísérletet az ószövetségi vallásos énekversek újraértésére. A kiadványt Kelemen Kinga érzékeny, pasztellárnyalatokban gazdag illusztrációi színesítik, amelyek a szövegek sajátos interpretációiként helyenként egészen váratlan olvasási lehetőségeket ajánlanak fel. A másik, Nagyobb az óriásnál című
kötetét Miklya Zsolt közösen jegyzi a lányával, Miklya Emesével, aki a fiatal illusztrátornemzedék egyik legtehetségesebb alkotója.
E verstanilag is lenyűgöző kötet elsősorban azzal az érzékeny párbeszéddel került fel a listára, amelyet Miklya Emese kincsestérképeket, madárhatározókat és kollázstechnikákat is idéző rajzai a szövegekkel folytatnak. A szemkápráztatóan kreatív diskurzusban sok minden más mellett arra is izgalmas felfigyelni, ahogy a kötés, a horgolás, a varrás vagy a gyöngyfűzés mozzanatai, amelyeket a költemények a mesemondó nagymama alakjához kapcsolnak, az illusztrációk motívumkezelését is befolyásolják.
Miklya Emese fonal-, cérna- és csápszerű formákkal építi fel ezt az egyedi, mozgásban lévő vizuális világot, amelyben a valóság és a mese birodalma között ingázó karakterek általában csíkos vagy kockás ruhákban állnak az olvasók elé. Környezetükben
gyakran tűnnek fel varróeszközök, foltozott viseletet öltő emberek, szakadásra ragasztott papírfecnikkel kiegészített alakzatok,
sőt, a szemfülesebb olvasók rövidnadrágot hordó cinegéket és szarkákat is felfedezhetnek mellettük. Központi, oldalakat beterítő motívum a fa, pontosabban az a számos madárfajnak helyt adó ágbogas lombkorona, amelyet megmászva kimozdulhatunk a hétköznapokból és részesülhetünk abból a jótékony másságból, amelyet gyermekségnek szokás nevezni. A versek tördelése az illusztrációk miatt esetenként bonyolult megoldásokat kívánt, ezek a szintén nagyon tehetséges tervezőgrafikus és költő (Környezetismeret, Symposion, 2019), Gráf Dóra munkáját dicsérik.
6. Magyar Zoltán, Németh Gyula, P. Szathmáry István: Magyar boszorkánykönyv. Maleficiarium Hungaricum, Cser Kiadó
A neves folklorista, Magyar Zoltán nem először lép Németh Gyula és P. Szathmáry István illusztrátorokkal a nyilvánosság elé. Közösen jegyzik a 2023-as Bestiarum Hungaricum. Csodás lények és teremtmények a magyar néphagyományban című kötetet, amelyben arra vállalkoztak, hogy a tudományos ismeretterjesztés és a befogadást könnyítő illusztrálás elveit szem előtt tartva áttekintsék a magyar néphagyomány ikonikus alakjait. Nem véletlen, hogy a Pais Andrea és Jeli András által tervezett új könyvük külsőségeiben erre a már több mint hat kiadást megért kötetre emlékeztet. Noha most csak egy lényre, a magyar hitvilágban legtöbbször előforduló boszorkányra koncentráltak,
a szerzők nem adtak alább az enciklopédikus igényből: összegyűjtötték és felvonultatták a boszorkányok alakváltozatait.
Bibliográfia tanúsítja, hogy Magyar Zoltán elképesztően nagy tudásanyagot mozgat, és bár fejtegetései az egyes mondák, mesék elemzése során sajnos nem mindig lépnek túl a tartalomismertetésen, a fejezetek világos és pontos gondolatvezetése önmagában is nagy teljesítmény. Üdvözlendő továbbá a mondanivaló alátámasztására szolgáló mesék és hiedelemszövegek jelenléte, amelyek a folklorisztikai eszmefuttatások illusztrációiként kísérik a fejezeteket.
Az elődjéhez hasonlóan ez a kiadvány sem pusztán egy izgalmas tudománynépszerűsítő kötet, hanem olyan művészeti album, amely igényes kivitelezésével és anyaghasználatával, valamint Németh Gyula és P. Szathmáry István képzőművészek különleges munkáival teszi emlékezetessé az olvasást. Amíg Németh finom, sejtelmes, fekete-fehér-szürke grafikái alakformálásukban is a modern horror és fantasy világából inspirálódnak, addig P. Szathmáry jellemzően fekete, fehér és piros színekből építkező, vastag, durvább vonalvezetésű munkái inkább a boszorkányok archaikusabb ábrázolásaiból indulnak ki.
Az eltérő korokat idéző, de egymással harmonizáló vizuális nyelvek összhangban állnak Magyar törekvésével,
aki sikerrel mutatja ki a mondák továbbélését a populáris kultúrában, szép példa erre a sárkányok anyja boszorkánytoposz, amely a néphagyomány felől teszi újraolvashatóvá Daenerys Targaryen közismert karakterét. Bár az illusztrátorok ebben a kötetben nem tudták elkerülni a közhelyeket (már csak azért sem, mert a boszorkányok elképzelhetetlenek seprű nélkül), elég kreativitással léptek párbeszédbe a folklórkinccsel ahhoz, hogy a sokszínűsége mellett bizonyítsák az elevenségét is.
5. Peer Krisztián: Pazarlás, Okapi Press
Hosszan sorolhatnám azokat a megkapó kiasztikus szerkezeteket és metareflexív gondolatfutamokat, amelyek emlékezetessé teszik Peer Krisztián új, Pazarlás című kötetének szövegvilágát, de olyan elidegenítő szakaszokat is kigyűjthetnék belőle, amelyek a számottevő nyelvi teljesítmény helyett inkább a költő önreprezentációs stratégiáit példázzák. Viszont ezeknél most fontosabb arra a kettősségre figyelni, hogy bár a versbeszélő rendre kihangsúlyozza, hogy a költészet nem meló, a kötet kialakítottsága épp a kész művekhez vezető, sosem megspórolható munkát teszi láthatóvá. Ez az Okapi Press grafikai arculatáért felelős
Visnyai Zoltán szakértelmét dicsérő, szokatlan könyvtárgy a szerkesztési előzményeikkel együtt mutatja fel az egyes verseket,
ily módon a készülés köztességében állítja őket az olvasók elé. Rendhagyó megoldásaival a tökéletesre csiszolt remekművek helyett a „szőrözés” fáradtságos, néha mégis mulattató folyamatát, az újraírás és remixelés állandó, már-már komikus szükségét érzékelteti, a vázlatok felett érzett szorongást, a széljegyzetekben, a papírfajtákban és a tördelésben rejlő lehetőségek bőségét, e bőség zavarát teszi közszemlére, vagyis mindazt, amely tényleg sokat vesz ki az alkotó emberből.
Ebben a megközelítésben számomra azok a pauszpapírral dolgozó megoldások bizonyultak igazán átütőnek, amelyek egy-egy szöveg alakulástörténetébe Peer és a költőként, valamint műsorvezetőként is ismert Vida Kamilla korrektúramegjegyzésekben zajló párbeszédével nyújtanak betekintést. Egy-egy látszólag kész vers strófái közt a teret, ha lapozunk, a következő, már átlátszó oldalra nyomtatott, félkövérrel szedett szakaszok töltik ki. Az így kapott verzióra a következő lapozással korrektúramegjegyzések rakódnak: mintha a szöveg úgy válna egyre képlékenyebbé, ahogy elkészül.
Előre haladva a versek átmenetiségével együtt felerősödik a kötet multimedialitása is,
hiszen a változatosan elhelyezett QR-kódok kitágítják a Pazarlás terét, és elvezetnek például az Elavult nevű elektroakusztikus formáció első, Csak visszahívtalak című albumához, amelyen Peer versei és dalszövegei hallhatók.
4. Marcus Goldson: Budapest safari, Symposion Kiadó
A kenyai származású, eredetileg szobrásznak készülő képzőművész az elmúlt évtizedekben budapesti életképeivel szerzett magának nevet a magyar nyilvánosságban. Bár a karikatúrák emberábrázolása általában a gunyoros társadalomkritika eszköze, Marcus Goldson az akvarelljein és rajzain feltűnő groteszk alakokkal nem görbe tükörben akarja láttatni a fővárosi hétköznapok figuráit, inkább a mulatságos és nevettető mozzanatok rögzítésére törekszik.
A cím telitalálat, a voyeurként szemrevételezett Budapest eseménydús városként tűnik fel
e gondosan komponált, keménytáblás, félvászon kötésű kiadvány lapjain, olyan élettérként, amelynek kontextusában a „kelet-európai” jelzős szerkezet nem pejoratív konnotációkkal jár, hanem egzotikumokat sejtet. A fővárosi életképek körülbelül a terjedelem felét teszik ki, többek között afrikai helyszínek és jelenetek varázsolják még különlegesebbé ezt az egyébként is egyedi atmoszférát. A keleties ornamentika a növények és állatok révén válik hangsúlyossá, de a Budapesthez kötődő képeken (a tájékozódást utcai feliratok is segítik) szintén jelen van, elsősorban a gazdag színvilágú, leopárd- és párducmintás ruháknak, dekoratív csempéknek és egyéb díszítőelemeknek köszönhetően.
Ily módon a kötet útinaplóként is értelmezhető, amelyben a távoli térségek között a szórakozóhelyeken és köztereken időző művész a szeme előtt történő jelenetek megragadásával, a pillanatokban és a részletekben megmutatkozó kulturális jellegzetességek színrevitelével teremt kapcsolódásokat.
Nehéz feladat lehetett e közel 300 oldalas kiadvány megszerkesztése,
hiszen motivikus és tematikus egyezéseikkel a képek számos lehetőséget kínálhattak az elrendezést illetően. Sirbik Attila szerkesztő, aki a vizuális megoldásokban is élen járó Symposion Kiadó vezetőjeként hosszú évek óta páratlan és hiánypótló munkát végez, a legapróbb elemekre is ügyelő, érzékeny szemmel rendezte kötetté Goldson műveit. A nyomdai előkészítésben és a tördelésben Daniela Mamužić is részt vett, hármójuknak a tavalyi év egyik legszebb könyvtárgyát köszönhetjük.
3. Jásdi Juli: Tintaló, Symposion Kiadó
Egyre több alkotó figyelmét keltik fel a silent book műfajában rejlő lehetőségek, vélhetően azért, mert ezek az igényes kivitelezésű, szöveg nélküli kiadványok kimozdíthatják végre az illusztrációkat a textusnak történő alárendeltségből. E tendenciának a nemzetközi színtéren is egyre elismertebb Jásdi Juli az egyik legmeghatározóbb magyarországi egyénisége, aki Silent book kategóriában 2019-ben és 2023-ban is díjat nyert a Budapesti Illusztrációs Fesztiválon. Ráadásul 2019-ben épp az alkoholizmus kérdéskörével foglalkozó Tintaló tervezetét méltatta a zsűri.
A hat év várakozás után megjelent könyv szigorúan véve nem silent book, hiszen viszonylag sok szöveggel dolgozik,
ám a textuális elemek vallomásos, a kötet életrajzi olvashatóságát is jelző kísérőszövegekként tűnnek fel (egyébként az idézőjelek azt tanúsítják, hogy sokuk nem is Jásditól, hanem más érintettekkel készített mélyinterjúkból származik), vagy akár képi elemként is értelmezhetők.
A nagyrészt fekete-fehér színekből építkező, a karikatúrák stílusát idéző kiadvány nagy láttató erővel tárja fel az alkoholfogyasztás társas kapcsolatokra gyakorolt hatását, az ivással járó társaság- és társalgáskényszert. Sokkoló egyszerűséggel ragadja meg a személyiség és a családi kapcsolatok sérüléséhez vezető út stációit a gyermek- és a fiatal felnőttkor viszonylatában, a szeszesüvegekből és borospoharakból épült Budapest képeivel pedig
azt is megmutatja, hogy milyen tragikus természetességgel vesz körbe bennünket az ivás kultúrája.
Jásdi könyve az év egyik legfontosabb kiadványa, amely nemcsak elgondolkodtat, hanem segélyszervezetek elérhetőségeivel és más kísérőanyagokkal megküzdési stratégiákat is ajánl. Letisztult formakezelésével és humoros, az ismétlődés ellenére sem kiismerhető motívumaival olyan összefüggéseket tesz világossá, amelyekről elhallgatásokhoz szokott társadalmunkban nem szokás beszélni.
2. Gyenes Gábor: 113 lövés. A dunaszerdahelyi maffia felemelkedése, Books & Goods
A borítótervezőként, illusztrátorként, képzőművészként, valamint a szlovákiai InSitu művésztelep és alkotóműhely egyik alapítójaként is ismert Gyenes Gábor 2025-ben új terepre lépett, hiszen a 113 lövés az első könyvalakú képregénye.
Biztos kézzel, nagy tudatossággal megalkotott, felkavaró munkát tett le az asztalra,
amely beteljesíti az előszóban rögzített szerzői célkitűzést: a képek és szövegek egymásmellettiségében rejlő történetmesélési lehetőségek kihasználásával átláthatóvá teszi a dunaszerdahelyi magyar maffia kialakulásának és felemelkedésének meglehetősen szövevényes történetét. Az urbánus környezet rideg megjelenítése, a film noir műfajából is inspirálódó fény-árnyék ábrázolás, az eső sűrű, vastag vonalakkal történő színrevitele, valamint a korrupt rendőrség reprezentációja Frank Miller nagysikerű filmadaptációkkal is kihangosított képregénysorozatát, a Sin City atmoszféráját idézik.
Gyenes munkája a kiegészítő színek vonatkozásában is ehhez a hagyományhoz kapcsolódik, a fehéret és a feketét használja a legtöbbet, de a vörös és a kék is előkerül, előbbi a bűnözőkhöz, utóbbi a rendőrökhöz tapad, így
a szervezett bűnözés és az igazságszolgáltatás egyenlőtlen küzdelme a város árnyalatainak változásaiban is lekövethető.
A 113 lövés elsősorban dokumentarista jelleggel lép túl az előzményén, hiszen a szerző az egyidejű fotók alapján rajzolta meg a főbb karaktereket, a hitelesség érdekében a kutatómunkát kiterjesztette napilapokra, más dokumentumokra is. Legfontosabb forrása Barak Dávid 2019-es Elásott igazság című dokumentumregénye volt, amely arra kereste a választ, hogy miért vált Dunaszerdahely a bűn szlovákiai fővárosává. Gyenes már dolgozik a második részen, én pedig izgatottan várom a folytatást, és bízom benne, hogy a piros tónusokat hamarosan kiszorítják a kékek.
1. Szinvai Dániel: álmomban az eső, Csimota Könyvkiadó
Az ismert borítótervező és illusztrátor, Szinvai Dániel 2024-ben debütált szerzői könyvével, a két irányból olvasható párhuzammal, amelynek szöveges és képi világát egyaránt ő alakította ki. Még meg sem száradt a nyomdafesték ezen a lebilincselő kiadványon és már el is készült második önálló kötete, az álmomban az eső című silent book, amely
a párhuzamhoz hasonlóan a hazai silent book-kiadás éllovasának tekinthető Csimota Könyvkiadó gondozásában jelent meg.
Ebben a megkapó özönvíztörténetben, amely egy tehetséges képzőművész srác álommunkájának kivetüléseként is olvasható, Szinvai nagy tudatossággal épít a képi történetmesélésben rejlő lehetőségekre, így talán nem meglepő, hogy azokon az oldalakon, amelyeken egymás mellé helyezett négyszögekben érzékíti meg az eseményeket, felfedezhetők a képregényes gondolkodás jelei. Sőt, a műfaj inspirációi a városábrázolásban is kimutathatók, az esőáztatta, felhőkarcoló-szerű, szecessziós épületek ugyanis a lepukkant kikötőmetropolisz, Gotham City látképét juttatták eszembe. Igaz, a kötet konfliktusait a szuperhős-történetektől eltérően nem a bűn és a korrupció mozgatja, de a szereplők itt is a rend helyreállítása miatt merülnek alá a városba. Továbbá az is a DC Comics univerzumával hozható összefüggésbe, hogy a mélységben egy baljós álarcosbálon találják magukat.
A popkulturális referenciák hosszan folytathatók, de a sorjázásuknál szerintem sokkal izgalmasabb, hogy ebben a páratlan kötetben a víz és az álom(munka) a tudatalatti motívumaiként jelennek meg, valamint az alvó fiú körül látható vázlatok azt az értelmezési lehetőséget is megnyitják, hogy a művet a saját keletkezési példázataként olvassuk. Sőt, az újra meg újra előbukkanó hangszerekkel az álmomban az eső a silent book műfajával is párbeszédet kezdeményez.
A már említett álarcosbálon egy tengeri élőlény alakjából kibomló géporgona zenéje szórakoztatja a jelenlévőket,
az özönvíz hullámain túlélő bárkából burjánzó virágcsokorra emlékeztető gramofonvitorla fogja be a szelet, a magasban pedig, egy felhők közötti titokzatos deszkatelephely egyik fészere olyan szerkezetet rejt, amelynek – a mű rafinált cselekményvezetése felől is jelentéses – tekervényei bizonyos szakaszokon szintén a 19. század végén feltalált hanglejátszó készülék formáira emlékeztetnek. A könyv egyik különlegessége a pauszpapírból készült védőborító: ha levesszük, az özönvíz előtti város látható, viszont ha visszatesszük, víz alá kerülnek a táblaborító épületei és a hátlapon olvasható rövid könyvismertető is homályossá válik. Az álmomban az eső ezáltal mintha két befogadói hozzáállást is felajánlana: a lineáris, narratív olvasást és az albumokra jellemző, nézegetős használatba vételt. Szinvai Dániel 2025 legfigyelemreméltóbb könyvtárgyát alkotta meg, amelynek minden esélye megvan arra, hogy a hazai silent book-kiadás klasszikusává váljon.
A borítófotót Pótor Barnabás készítette.
